Figyelő

Jubileumi közgyűlésre készülnek az önkormányzatok képviselői

A Pozsonyi Incheba kongresszusi központjában tartja jubileumi, 25. közgyűlését a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása, amelyre idén május 28-29-én kerül sor.

A kisebbségek közösségi jogait szorgalmazza az Európa Tanács

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése egyik legfrissebb határozatában arra szólította fel a tagországokat, „biztosítsák – a szabad mozgáshoz való alapvető jog aláásása nélkül és az „egység a sokféleségben” koncepcióval összhangban – a nemzeti kis

EP-választások: Tájékoztató a választópolgár számára magyarul is

A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma a kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében a kisebbségek nyelvére is lefordította az Értesítőt a választások idejéről és helyéről a közelgő Európai parlamenti választások kapcsán és eljuttatta minden

Pályázat az anyanyelv széleskörű használata érdekében

A napokban emlékezett meg megalakulása 25. évfordulójáról a Rákóczi Szövetség, amely jól ismert a Felvidéken is: a negyedszázad során szinte minden nemzetmegtartó rendezvényt segítette alapítványai által.

Európa a polgárokért program – pályázati lehetőségek

Az Európai Unió Európa a polgárokért programjának szerepe, hogy igazi kapocs legyen Európa és a polgárok között. A polgárok aktív részvétele Európa közös építésében elengedhetetlenül fontos.

Az állam nem tudja, miből látják el feladatait az önkormányzatok

A 2008-ban kirobbant, gazdasági krízisbe fordult pénzügyi válság óta az államok előszeretettel mondanak le közszolgálati feladataikról az önkormányzatok javára, csak éppen a feladatok ellátásához szükséges pénzügyi forrásokat nem biztosítják hozzá

Két százalék az önkormányzatoknak is?

A civil szervezetek körében némi riadalmat és erős ellenállást váltott ki a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása Elnökségének az a javaslata, hogy a jövedelemadó két százalékát a természetes és jogi személyeknek a jövőben legyen lehetőségük fela

Tapasztalatok - kétnyelvűségről

A nemzeti kisebbségek nyelvének használatáról szóló törvény kimondja, hogy azon a településen, ahol egy adott kisebbség összlakossághoz viszonyított aránya meghaladja a húsz százalékot, „a Szlovák Köztársaság állampolgárai életének, egészségének,

Közbirtokossági törvény – magyarul

A közbirtokosság egy adott földbirtok használatában részes felek összességének elnevezése.

Andrej Kiska Szlovákia új köztársasági elnöke

A leadott érvényes szavazatok 59,4 százalékának megszerzésével magabiztos győzelmet aratott a szlovákiai köztársasági elnökválasztás március 29-én megtartott második fordulójában Andrej Kiska, aki 2014.

Figyelem: módosított közbeszerzési eljárás

A Szlovák Köztársaság Közbeszerzési Hivatala felkérésére a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása felhívja az önkormányzatok figyelmét arra, hogy a tavaly nagy terjedelemben és hosszas egyeztetés után elfogadott, a Tt. 25/2006.

Kommunális reform előtt az ország

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása közelgő 25. közgyűlésének egyik központi témája a közelgő, immár négy éve tervezett kommunális reform kérdésköre lesz.

Csak a második forduló dönt az új köztársasági elnökről

A várakozásoknak megfelelően nem hozott végső döntést Szlovákia új köztársasági elnökéről az államfőválasztás március 15-én megtartott első fordulója.

Iskoláink is tehetnek a kétnyelvűség igényének erősítéséért

A szülőföld szeretete, megtartó ereje, az otthon melege és semmivel sem helyettesíthető hatása az emberek érzelmi világára sok-sok összetevő függvénye.

Aktuálisak törvényeink szlovákul és magyarul is

A törvényhozó testület minden évben elkészíti saját kis parlamenti statisztikáját is, amely egyebek mellett az elmúlt időszakban meghozott új törvények, illetve törvénymódosítások számát is feltünteti.

A számvitel nélkülözhetetlen információs rendszer

A számvitel olyan objektív információs rendszer, amely a vállalkozói tevékenységet kifejező gazdasági műveletek (események) szervezett megfigyelését, számokkal történő kifejezését, mérését és rendszerezett feljegyzését jelenti.

Az akadálymentesítési verseny tizedik évfolyama

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása jubileumi, 25. közgyűlésén készül átadni immár tizedik alkalommal egyik legsikeresebb és legjelentősebb versenyének díját, az úgynevezett Akadálymentesítési Oskar-díjat.

Utcák és közterületek megjelölése

Bizonyára sokan észrevették, hogy egyre több városunkban, nagyobb településünkön olyan információs táblákat helyez ki az önkormányzat, amely fontos intézmények, jeles történelmi helyek, esetleg utcák, terek irányát jelzik az adott településen.

A polgármesterek jogállásáról és bérviszonyairól

Előszeretettel beszélnek a pártvezérek 2014-ről, mint választási szuperévről, dicséretükre legyen mondva, nemcsak az államfőválasztást, illetve az európai parlamenti voksolást emlegetik csak, hanem a késő őszre tervezett helyhatósági választásokat

Hivatalosan is megkezdődött az elnökválasztási kampány

Annak ellenére, hogy hetek, sőt hónapok óta az óriásplakátok százairól mosolyognak ránk az államfőjelöltek, a törvény értelmében a hivatalos kampányidőszak még csak ma, február 28-án vette kezdetét.

Mi a Jó Állam ? – konferencia egyetemi hallgatóknak

Csak úgy, nagy általánosságban nekünk, az önkormányzatiság elkötelezett híveinek a jó állam a decentralizált, amely széleskörű jog- és hatáskörökkel látja el a települési önkormányzatokat, a feladatok ellátásához pedig biztosítja a szükséges pénzf

Elnökválasztási készülődés

A Pro Civis Polgári Társulás a megyei képviselők és elnökök választása alkalmával szakértői által - összhangban a kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel - lefordította és eljuttatta a dél-szlovákiai önkormányzatokhoz a választásokkal kapcsolatos, h

Emberibb szociális szolgáltatásokat a szépkorúaknak

Nyolc közép-európai ország tizenkét települése kapcsolódott be a HELPS néven meghirdetett projektbe, amelyet az Európai Unió Közép-Európa operatív programja támogat, s amelynek célja olyan szociális szolgáltatások kifejlesztése és elterjesztése, a

Pályázat az emberi jogok védelmének támogatására

A Szlovák Köztársaság Külügy- és Európai Ügyek Minisztériuma a napokban hirdette meg a 2014-es esztendőre szóló pályázatát az emberi és szabadságjogok védelmének és fejlesztésének támogatására. A pályázatok benyújtásának határideje 2014.

Továbbra is hiányzik a jogkörök és azok finanszírozásának átvilágítása

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának Elnöksége egyre türelmetlenebbül szorgalmazza a helyi és regionális önkormányzatok jog- és hatásköreinek, valamint azok finanszírozásának összevetését, átvilágítását, hogy összhang alakuljon ki a feladat

Kényszermunka vagy készségfejlesztés?

A parlamenti képviselők egy csoportja után Szlovákia emberjogi biztosa, Jana Dubovcová is az alkotmánybírósághoz fordult a szlovák törvényhozó testület által tavaly novemberben elfogadott, a szükséghelyzetben élők segélyezéséről szóló törvény módo

Szakmai konferenciák a szociális segélyen élők közfoglalkoztatásáról

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása egyeztetve a Szlovák Köztársaság Munkaügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumával szakmai szemináriumokat szervez a települési önkormányzatok választott tisztségviselői, illetve a községi vagy városi hiv

Tizenöt államfőjelölt

Az idén márciusban negyedik alkalommal választunk közvetlen módon köztársasági elnököt, az államfői posztért rekordmennyiségű, tizenöt jelölt küzd meg a március 15-ére kiírt első fordulóban.

Kötelező a szociális segélyen élők munkavégzése

Újév napjától hatályos az anyagi szükséghelyzetben élők segélyezéséről szóló új törvény, mely úgy rendelkezik, hogy a szociális segély alapösszegének – 61,60 euró – fejében a segélyezettnek havi 32 óra terjedelemben dolgoznia kell.