Figyelő

Pályázat indul konyhai segéderők finanszírozására

Májusban indul a projekt, a lehetséges alkalmazottak kiválasztásával és képzésével, szeptemberi munkába állításukkal.

Kezdőcsomag az újonnan megválasztott önkormányzatoknak

A magyar nyelvű elektronikus törvénytár (www.torvenytar.sk) mellett időről időre nyomatott formában is kiadja a Pro Civis Polgári Társulás a helyi önkormányzatok munkáját leginkább érintő törvényeket.

Zsebre megy - A hóeltakarítás már a települések kötelessége

A közterületek tisztán tartása a legutóbbi törvénymódosítás következtében május óta már a helyi önkormányzatok kötelessége, s az újonnan munkába lépő településvezetők és képviselőtestületek nem egyszerű feladata lesz, hogy költségvetéseikben ezekn

A telefon kapocs két ember között

A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás Szlovákiában elsőként indított magyar nyelvű telefonos lelki elsősegély szolgáltatás 2016 őszén.

Újabb beadványok a Pro Civis részéről a kormányhivatalnak

Számtalanszor leírtuk, hogy Szlovákiában szinte nemzeti sportnak számít a törvényszegés. Gyakran érinti ez az anyanyelvhasználati törvény megsértését, legyen szó magáncégekről vagy akár állami szervekről.

Januártól emelkednek a hulladéklerakás költségei

Jócskán emelkednek januártól a hulladéklerakóra kerülő kommunális hulladék költségei.

Önkormányzati Szemle – idén is

Ki fizesse meg a sok-sok szemét kezelésének árát?

Minden aláírás számít!

Április 3-án lezárul a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (Minority SafePack) aláírásgyűjtése.

A VII. Önkormányzati Szabadegyetemről – szombati nap

Szombat délelőtt Az őshonos kisebbségek jogai az Európai Unióban és a határon túli magyar közösségekben címmel megszervezett blokkban többek közt Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója és Berényi József, Nagyszombat megye ale

VII. Önkormányzati Szabadegyetem

Ahogyan az előző években, idén is tartalmas programmal és gondolatébresztő előadásokkal, eszmecserékkel várja a résztvevőket az Önkormányzati Szabadegyetem, a dél-szlovákiai magyar polgármesterek és választott képviselők tanácskozása, amelyre októ

A VII. Önkormányzati Szabadegyetemről – pénteki nap

Az előző évekhez hasonlóan az idén is tartalmas programmal és gondolatébresztő előadásokkal, eszmecserékkel várta résztvevőit az Önkormányzati Szabadegyetem, a dél-szlovákiai magyar polgármesterek és választott képviselők tanácskozása, amelyre okt

A Minority SafePack magyar változata

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) legfontosabb politikai projektje, amelyet a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és az Európai Nemzetiségek Ifjúsága (YEN) kezdeményezett.

Luxemburgi bírósági döntés: Az EU köteles foglalkozni az őshonos kisebbségek jogaival!

Pert nyertek az Európai Unió Bíróságán a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés elindítói, így az Európai Bizottságnak újra kell tárgyalnia a kisebbségi javaslatcsomag bejegyzését. A Minority SafePack európai polgári kezd

Egyéves a www.törvénytár.sk portál

2016. február 16-án, tehát épp egy éve, hogy a Pro Civis beindította a szlovákiai magyar nyelvű elektronikus Törvénytárat, a www.törvénytár.sk portált.

Regionális oktatásügy: nincs pénz szeptemberi béremelésre

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának Országos Tanácsa irreálisnak tartja az oktatási minisztérium és a pedagógus szakszervezet hat százalékos béremelési követelését szeptember elsejétől.

Pályázat első világháborús emlékművek felújítására

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a határon túli településeken felállított első világháborús emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállítása érdekében írt ki pályázatot, amelynek felhívását az alapkezelő internetes oldalán tették közzé.

Beszámoló a VI. Önkormányzati Szabadegyetemről

Október 13–15-e között tartotta a Pro Civis polgári társulás a nagymegyeri művelődési központban hatodik önkormányzati szabadegyetemét.

A közbeszerzés törvényi feltételei – magyarul

Törvénytárunkban mostantól a legfrissebb változatban érhető el a közbeszerzési törvény, amely számos módosításon esett át, ezért a törvényalkotó döntése értelmében új, teljes kiadásban (rekodifikált

Több erdélyi és a felvidéki petíció az EP előtt

Az erdélyi, illetve a felvidéki magyarságot érő jogsértések miatt három ügyben négy petíció fekszik az Európai Parlament petíciós bizottságának asztalán, jelentette be Tőkés László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, az Erdélyi Magyar N

Lapozzon bele az Önkormányzati Szemle őszi számába

Újra belelapozhatnak az érdeklődők folyóiratunk, az Önkormányzati Szemle idei harmadik számába.

A Pro Civis panaszai a kormányhivatalhoz

117 beadvánnyal fordul a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás. A panaszok a kisebbségi nyelvhasználati törvény be nem tartásának eseteit kérik számon a hivatalon.