2020/06/26

Újabb Pro Civis Füzetek az önkormányzatoknak

A napokban ingyenes postai küldeményként a Pro Civis Füzetek két újabb kiadványa érkezik meg Dél-Szlovákia azon helyi önkormányzataihoz, ahol a kisebbségi nyelvhasználati törvény és a kormány rendelete értelmében hivatalos kapcsolatban is használható a magyar nyelv.

A sorozat szerkesztői több tucat polgármester megkérdezésével állították össze a Pro Civis Füzetek VII. és VIII. kötetét, hiszen a kiadványok célja, hogy zökkenőmentessé tegyék a községi, illetve városi hivatalok – a települési önkormányzatok – és a polgárok kapcsolatát, s felgyorsítsák a szakszerű ügyintézést olyan esetekben, amikor a polgár kezdeményezésére a különböző hivatalos ügyekben a polgár anyanyelvén – esetünkben magyarul – járnak el a közigazgatási szervek. Polgármestereink szerint a polgárok leggyakrabban saját életükkel kapcsolatos események miatt lépnek kapcsolatba a hivatalokkal, mint a lakhely bejegyzése és igazolása, házasságkötés, gyermekáldás, haláleset és hasonlók, illetve a közigazgatási vagy szabálysértési eljárás során jelennek meg a községi és városi hivatalok épületében.
Nos, ennek megfelelően került a Pro Civis Füzetek VII. kötetébe a Tt. 71/1967. sz. törvénye a közigazgatási eljárásról, illetve a Tt. 372/1990. sz. törvénye a szabálysértésekről, míg a VIII. kötet a következő jogszabályokat tartalmazza: a Tt. 300/1993. sz. törvénye a családi és utónévhasználatról, a Tt. 154/1994. sz. törvénye az anyakönyvekről és a Tt. 253/1998. sz. törvénye a Szlovák Köztársaság állampolgárai tartózkodási helyének bejelentéséről és a Szlovák Köztársaság lakosságának nyilvántartásáról.
A Pro Civis Füzetek frissen megjelent két kiadványa kapcsán érdemes tudni, hogy a polgárok, illetve az önkormányzatok (azon belül az anyakönyvi hivatalok is) a törvényekkel kapcsolatos ügyintézés és eljárás során szükséges formanyomtatványokat ugyancsak két nyelven, szlovákul és magyarul megtalálják honlapunk Rendeletek/Minták menüpontja alatt.