2020/06/26

Újabb két Pro Civis füzet az önkormányzatoknál

A politika íratlan, de minden demokratikus államban szigorúan betartott szabálya, hogy egy évvel egy adott választás előtt már nem változtat a parlament kormányzó többsége a korábban alkalmazott „játékszabályon”. Kizártnak tartjuk, hogy a szlovák belügyminisztérium ne tudna erről, mégis most küldte tárcaközi egyeztetésre a választójogi törvény módosítását, azaz kilenc hónappal az elnök- és tíz hónappal az EP-választások előtt.
Mindezt annak kapcsán tartjuk fontosnak leszögezni, hogy a Pro Civis Polgári Társulás tavaly megkezdett kiadói tevékenysége folytatásaként a napokban adta ki legújabb két publikációját, a Pro Civis füzetek ötödik és hatodik számát. A sorrendben ötödik füzet pedig éppen az ország előtt álló három választásra reagál – az idén novemberre kiírt megyei és a jövő áprilisára várható államfői, illetve májusi európai parlamenti választások –, vagyis az említett szavazásokat szabályozó törvényeket tartalmazza magyar és szlovák nyelven. A belügyminisztérium kezdeményezése, illetve a politikai említett íratlan szabálya kapcsán csak bízni tudunk abban, hogy kiadványunkkal nem kizárólag az őszi megyei választások sikeres lebonyolításához járulunk hozzá, hanem a további kettőhöz is. Azaz: abban bízunk, hogy a szlovák parlament bár elfogadja az új jogszabályokat, életbe léptetésüket nem 2014. január elsejére teszi, hanem fél évvel későbbre, mert a politikában ez így illik.
A hatodik Pro Civis füzet az új adatvédelmi törvényt tartalmazza, amely az idén július elsejétől hatályos, és vélhetően tartós lesz, hiszen a jogszabályt már a második Fico-kormány készítette elő, de érdemes megjegyezni azt is, hogy a parlamentben nem kizárólag a kormánypárti képviselők szavazták meg – ami ugyancsak arra utal, a közeljövőben nem kell számolni a törvény módosításával. Az önkormányzatok számára, de a vállalkozói szférának is érdemes áttanulmányozni a törvényt, mert fontos újdonságokat hordoz, de azért is, mert a törvény átmeneti és záró rendelkezéseiben tételesen olvasható, mely rendszereket kell 6, melyeket 9, illetve 12 hónapon belül újraregisztráltatni. A közigazgatási illeték 20, vagy különleges regisztráció esetén 50 euró. Az új törvényi szabályozás kötelező hatállyal előírja minden adatkezelőnek, hogy adatbiztonsági irányelveiket és projektjeiket összhangba kell hozniuk az új előírásokkal.