Az új hulladéktörvény a kampány része?

Megszületett a huszonegyedik század törvénye Szlovákiában. Ezzel a nárcisztikus kijelentéssel kommentálta Peter Žiga környezetvédelmi miniszter a parlament által az ellenzéki módosító javaslatokat lesöprő kormánypárti többséggel elfogadott hulladéktörvényt. Szó se róla, szükség volt rá (bár egyesek szerint a régi sem volt rossz, csak a végrehajtása sántított), de azért elgondolkodtató, milyen törvény lehet az, amelynek 140 paragrafusához közel 300 módosító javaslatot kellett a földbe döngölni egyetlen megsemmisítő szavazással. Mintha a feléledt mečiari úthenger dübörgését vélnénk újra hallani.
Szükség volt rá, mert Szlovákia a szemét feldolgozásában és újrahasznosításában Európa végén kullog, ráadásul az országban szerteszét mintegy 2500 (pesszimistább becslés szerint legalább hét vagy tízezer) illegális szeméttelep rombolja az országimázst s nem utolsó sorban a polgárok életminőségét, egészségi kilátásait. Hogy a leigázott természetet ne is említsük. Az egészség kapcsán épületes példa a Pozsony külvárosában, Vereknyén található gigantikus szemétlerakat, amelyet az egykori Dimitrov vegyi üzem hagyott az utókorra. Az egykori Malom-árokban hat hektáron mintegy 10 000 teherautónyi vegyi hulladék fejti ki „jótékony” hatását, immár 36 éve, veszélyeztetve a csallóközi ivóvízkészletet.
Az új törvénnyel talán az a legnagyobb gond, hogy ismét az ezer sebből vérző önkormányzatokat tekinti fejőstehénnek. A smer-es minisztérium ugyanis elutasította az önkormányzatok és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) javaslatát, hogy a magántelkeken levő hulladékért ne az önkormányzat legyen a felelős. Az indok farizeusi. „Ha a telek tulajdonosa fizikai személy, tehát nem vállalkozó, az ilyen kötelezettség likvidálhatja az illetőt”, nyilatkozta Maroš Stano, a minisztérium szóvivője. A miniszter még sarkosabban fogalmazott: „Olyan törvényt készítettünk, amellyel nem tudjuk rákényszeríteni a polgárokat, hogy a hulladékot osztályozzák, viszont olyan feltételeket teremtünk számukra, hogy megérje nekik osztályozni, s ha ezt teszik, kevesebbet fognak fizetni a hulladékért.”
Hogy milyen feltételeket teremtettek az önkormányzatok számára? Megszűnik az úgynevezett Újrahasznosítási Alap (Recyklačný fond) és a gyártók, illetve forgalmazók újrahasznosítási illetéke. Ehelyett bevezetésre kerül az ún. bővített felelősség elve, vagyis a termékért a gyártók a forgalomba hozataltól a felszámolásig felelősséggel tartoznak. Míg azonban az Újrahasznosítási Alap transzparens volt, amelyben az állam, a gyártók, az önkormányzatok is képviselve voltak, az új rendszer szerint, senki nem fog befizetni semmit. Különösen a kis településekre leselkedik csapda, ha ugyanis szerződést kell kötniük a fából vaskarikának tűnő, ún. gyártók felelősségi rendszerének szervezeteivel (OZV), azok számára nem lesz érdekes szerződni a nehezebben hozzáférhető, vagy kis mennyiségű hulladékot termelő falu. Ebben az esetben az ún. koordinációs központ dönt, amely sorsolással (?) jelöli ki az illető településnek valamelyik OZV-t (31. §, 12. bek). Az illető OZV javasolhatja a községnek, hogyan változtasson a szelektív hulladékgyűjtésen. Ha ezt a község nem fogadja el, az OZV csak az ún. szokásos költségeket ismeri el (59. §, 8. bek.) A többi költséget a község fizeti meg a hulladékgyűjtő vállalatnak (81. §, 10. bek.) Vagyis a község továbbra is fizetni kénytelen a szeparált hulladékért. S hogyan fogják kiszámítani az ún. szokásos költségeket? Ez elemzők szerint ugyanis lehetetlen. Ezt egy végrehajtási rendelet fogja szabályozni, amelyben a környezetvédelmi minisztérium azt a faramuci megoldást kínálj, hogy a szokásos költségeket minden régióra külön fogják kiszámítani. Vagyis hasra kell ütni.
Azt szokták mondani, a pénznek nincs szaga. Ha azonban a hulladékpiac hazai szereplőit kérdeznénk a fentiekről, valószínűleg azt a választ kapnánk: valami (ismét) nagyon bűzlik Szlovákiában. A törvény által a kormány konkrét külföldi érdekeltségű cégeket hozott helyzetbe, s hamarosan kiderül, hogy a kisebb települések számára a hulladék ugyanolyan drága lesz, vagy még drágább, mint az eddigiekben. S hiába növekszik meg a rendőrség jogköre az illegális lerakatok elkövetőivel szemben, ha az kivihetetlen. El tudjuk képzelni, hogy egy kis költségvetésű falu bekamerázzon minden dűlőutat és árokpartot?
Hogy azért pozitívumot is említsünk: a törvény megszigorítja a magánszemélyektől való fémhulladék felvásárlását, vagyis a fémtolvajok nehezebb helyzetbe kerülnek. A felvásárlás kötelezően kamera előtt történik, a felvásárolt hulladékot hét napig a telephelyen kell tárolni, s a készpénzfizetés sem engedélyezett. Ezzel talán kevesebb turul-szobornak kél lába Dél-Szlovákiában. Már ha ellenőrzés is párosul a törvény betartatásához.
Mindenesetre minden logikának ellentmond, hogy a polgárok (önkormányzatok) számára olcsóbb lesz a hulladékgyűjtés-elszállítás. A szemét ugyanis egyre több. Az olcsóbb szemétről vizionáló szólamok csak a kormánypárt választási kampányában jelenthet pozitívumot. Bár kíváncsiak lennénk, hogyan fogják ezt a smer-es polgármesterek honorálni.