Az önkormányzatok társulása elégedett
Semmi meglepő nincs abban, hogy a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának vezetői úgy látják, a független jelöltek győzelme a helyi önkormányzati választásokon egy folyamat visszaigazolása. A korábbi választásokon is hasonló volt a helyzet. Helyben, főleg a kisebb településeken, mindig is a jelölt személyisége, megbecsültsége volt elsődleges, nem a párttagsága.
1100 független polgármestert választottak meg idén a korábbi 979 helyett, és nagyon sok helyen a korábbi polgármestert tisztelték meg bizalmukkal újra a választópolgárok, ami lehető legnagyobb elismerést jelenti elvégzett munkája fejében. A bizalom azonban kötelezi is őket: kemény, következetes munkára, az ígéreteik és terveik teljesítésére, s nem utolsósorban arra, hogy folyamatos párbeszédet tartsanak fenn településük lakosságával, igyekezzenek minél több embert bevonni a közügyek intézésébe. Csak ilyen módon érhető el ugyanis, hogy az önkormányzati demokrácia támogatottsága növekedjen.
Az SzVFT elégedett a választások kivitelezésével, csupán azt fájlalja, hogy számos kistelepülésen – jelölt hiányában – nem tudták vagy csak részben tudták megvalósítani a választásokat. Ez a tény is jelzi, hogy a jövőben komolyan el kell gondolkodni azon, miként lehet észszerűen olyan természetes települési társulásokat létrehozni, amelyekben az eredeti és átruházott jogköröket úgy lehet teljesíteni, hogy közben a meglévő települések integritása-fennmaradása se sérüljön.