2020/06/26

Az önkormányzat köteles fizetni az amatőr kulturális rendezvények jogdíjait

A Szlovák Szerzői Jogvédő Hivatal (SOZA) lecsapott a falusi amatőr kulturális rendezvényekre. Büntetőkamatokkal együtt hajtja be Pohorelá községen a Mikulás-napi és anyák napi rendezvényen az iskolás gyerekek által előadott népdalok szerzői jogdíját (60 eurót).
A jogvédő hivatal igazgatója, Vladimír Repčík azt állítja, minden érintett tudja, hogy a szerzői jogok védelméről szóló törvény rossz, de mert 2004 óta senki nem módosította a jogszabályt, hatóságként ők csak kihasználják a törvény adta lehetőséget. Mert a hatályos törvény lehetővé teszi, hogy a községet/várost, amely ilyen műkedvelő jellegű, nyilvános műsoros rendezvényt szervez, a zeneművek felhasználójaként jogdíjfizetésre kötelezzék még akkor is, ha helyi népdalokat adnak elő helyi nagymamák, nagypapák, kisebb-nagyobb gyermekek.
A jogvédő hivatal azzal védi a mundér becsületét: igaz ugyan, hogy a népdal, a népköltés közkincs, szerzője nincsen, ám a hatályos törvény lehetővé teszi, hogy ilyen esetekben a behajtott jogdíjakat és büntetéseket a regisztrált zenészek között arányosan szétosszák. Repčík szerint sok zeneszerző egyedüli bevételi forrása a jogdíj-osztalék, ezért aztán amíg a törvény a nem változik meg, ők árgus szemmel fogják figyelni a falusi rendezvényeket, hogy egyetlen centtől se foszthassa meg senki a zenészeket.
Pohorelá falu vezetésével együtt a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségét is felháborította a Szlovák Szerzői Jogvédő Hivatal eljárása, a szervezet is törvénymódosítást sürget. A jogszabály ugyanis csak abban tesz különbséget, ki a felhasználója az érintett műnek, és a felhasználás milyen jellegű. Pohorelá község esetében nyilvános rendezvényről volt szó, még akkor is, ha gyerekek műsorát vitték a kultúrházba, így a kivétel, melyet a törvény megfogalmaz, a rendezvényre nem vonatkozik. Kivételt a jogdíj befizetése alól a hatályos törvény a vallási szertartásokon és az iskolai tanítási órákon ismer. Repčík most azzal érvel, ha a község előre nem jelenti be a jogvédő hivatalnak, hogy kizárólag jogvédelem alá nem eső művek hangoznak el a rendezvényen, köteles jogdíjat fizetni.
Közelednek az iskolai tanévzárók, a nyári szabadtéri rendezvények, falunapok, amatőr folklórfesztiválok. Érdemes hát minden önkormányzatnak alaposan odafigyelni arra, hogy a hivatásos művészek mellett a hazai környezetből kiket és milyen repertoárral állít színpadra, s amíg a szerzői jogi törvény nem módosul, előre tisztázni, mennyit kell fizetnie a Szlovák Szerzői Jogvédő Hivatal kasszájába jogdíj címén. Számítani kell ugyanis arra, hogy a jogvédő hivatal ellenőrei minden ilyen rendezvényen megjelenhetnek és a jogdíj mellé borsos büntetéseket is kiszabnak.