2020/06/26

Átláthatatlan (maradt) a pártfinanszírozás

A parlamentbe jutásra esélyes pártok a tavalyi választások előtt szinte tülekedtek, hogy aláírják azt a kötelezettségvállalást a polgárok megnyugtatására, amely finanszírozásuk átláthatóságát és ellenőrizhetőségét garantáló törvény elkészítését feltételezte.
Túl a választási ciklus első negyedén a pártok most azzal foglalkoznak, hogy elmagyarázzák választóiknak, miért nem történt az égvilágon semmi a kérdésben. A kormányzó szociáldemokraták és belügyminiszterük szerint ennél fontosabb dolgokra kellett figyelniük, mint a közigazgatási reform vagy a közbeszerzési törvény, az ellenzék pedig a kormányra mutogat, mert állítólag az ő kötelessége lenne a jogszabályok előterjesztése – miközben azzal is dicsekszik, hogy nem passzívak ők a parlamentben, hiszen élnek a törvénytervezetek benyújtási jogával.
Hogy a két magatartás – választások előtti és utáni – között mi a különbség? Hát az, hogy kifulladt a Gorilla-ügy, már nincsenek az utcákon és a tereken tízezrek, hogy spontán módon kérjék számon a legmagasabb szinteken dúló korrupciót és klientelizmust. Meg egyébként is: a parlamenti választások csak három év múlva lesznek, tisztelt honatyáinknak és honanyáinknak addig biztosított a kényelmes bevételi forrás, amiért adott esetben annyit kell tenni, hogy a szavazások idejére beülnek a parlamenti padsorokba, minek akkor holmi pártfinanszírozási kérdésekkel kínlódni?!
Mindezt annak indoklásaként írtam le, hogy miért „tartott ilyen sokáig” a Pro Civis Polgári Társulás fordítói csapatának magyar nyelvre fordítani a párttörvényt. Mi ugyanis tudatában vagyunk annak, hogy ez a törvény fontos, Szlovákia politikai rendszere parlamentáris demokrácia, abban pedig a pártok szerepe meghatározó, a szó legszorosabb értelmében tőlük függ az ország és minden polgárának életminősége. Ennek megfelelően már tavaly terveztük e törvény fordítását, ám a pártok már említett tüsténkedése - az átláthatóság és ellenőrizhetőség ígérete – azt sugallta, a jogszabályra alapvető módosítás vár, várjunk hát mi is, gondoltuk akkor. De most már látjuk, hogy ahogy „kihűlt” a Gorilla-ügy, elszállt a pártok elszánása is önmaguk ellenőrizhetőségének biztosítására, vagyis nem vártunk tovább, s honlapunkon már megtalálható az érvényes párttörvény magyar nyelven is. Hiszen most is olyan választásra készülünk – a kerületi elnökökére és a kerületi önkormányzatok képviselőiére -, amelyben ugyancsak a pártoké a főszerep, még akkor is, ha végül néhány független jelölt sikeres lesz is. És úgy gondoljuk, jó tudni, hogy ezek a pártok milyen törvényes feltételek mellett dolgoznak.