2020/06/26

Adómentes az önkormányzati vagyon értékesítése

A szlovák parlament a jövő évi költségvetési tervvel kapcsolatos adómódosításokról is szavazott december elején, amely során eltörölte az önkormányzatok és az általuk fenntartott szervezetek és intézmények va-gyonának eladásából származó bevétel adóját.

A szlovák kormány november 21-én tartott ülésén tárgyalta meg azokat a napirendi pontokat, amelyek a Robert Fico kormányfő és a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének vezetői, illetve az önkormányzati kerületek elnökeit tömörítő SK8-csoport tárgyalásai alapján rónak különböző feladatokat az egyes minisztériumokra. A feladatok közül a legtöbb olyan törvénymódosítások kidolgozására irányul, amelyek csak 2013-ban kerülnek a parlament elé, ennek megfelelően a települési és megyei önkormányzatok jog- és hatásköreit, illetve bizonyos finanszírozási kérdéseket illetően csak 2014-ben válhatnak a mindennapok gyakorlatává. (Ilyen például a hulladékgazdálkodási, a közbeszerzési vagy az információszolgáltatási kötelezettségről szóló törvény, a szociális szolgáltatásokról szóló törvény, valamint a megyei fenntartású kórházak finanszírozásával kapcsolatos koncepció kidolgozása stb.)
A települési és kerületi önkormányzatok, illetve az általuk létrehozott és fenntartott szervezetek és intéz-mények vagyonának értékesítésével, illetve a bevétel megadóztatásával kapcsolatban viszont visszamenő hatályú törvénymódosítás mellett döntött a kormány. Ennek megfelelően a pénzügyminisztérium olyan javaslatot terjesztett a parlament elé, amely szerint már a 2012-es esztendőre vonatkozó adóbevallásban sem kell feltüntetni az eladott vagyon értékét, és nem kell belőle adózni. A parlament el is fogadta a javaslatot, már csak a köztársasági elnök aláírása hiányzik róla, hogy még ebben az évben hatályos legyen. Csak megjegyezzük: az önkormányzatok a vagyon eladásából származó bevétel megadóztatását kezdettől fogva sérelmezték, igazságtalannak tartották, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége idei kongresz-szusán határozatban követelte megszüntetését.