2020/06/26

Luxemburgi bírósági döntés: Az EU köteles foglalkozni az őshonos kisebbségek jogaival!

Pert nyertek az Európai Unió Bíróságán a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés elindítói, így az Európai Bizottságnak újra kell tárgyalnia a kisebbségi javaslatcsomag bejegyzését. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés perében, amelyet a kezdeményező bizottság az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának (FUEN) támogatásával indított az Európai Bizottság elutasító döntése ellen 2013-ban. A Minority SafePack benyújtásával az őshonos európai kisebbségek párbeszédet kértek az uniós intézményektől egy közös kisebbségvédelmi keretszabályozás létrehozásáról és a nyelvi-kulturális sokszínűséghez kapcsolódó intézkedésekről. Ezt a párbeszédet azonban az Európai Bizottság elutasította. A luxemburgi bíróság most a kezdeményezőknek adott igazat és hatályon kívül helyezte az Európai Bizottság döntését.
A bíróság szerint a Bizottság nem indokolta meg kellőképpen a kezdeményezés elutasítását, és nem nevezte meg azokat a javaslatokat, amelyek uniós hatáskörön kívül esnek. A részletes indoklás elmulasztásával a Bizottság megfosztotta a kezdeményezőket egy új javaslat kidolgozásának lehetőségétől, ezért a bíróság arra kötelezi, hogy új döntést hozzon a Minority SafePack ügyében.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke: „Örülünk, hogy az Európai Unió megértette: nem különleges bánásmódot kérünk, hanem annak elismerését, hogy a nemzeti közösségek teljes értékű tagjai a társadalomnak, Európának. Egy olyan időszakban, amikor az Európai Unió válaszút előtt áll, a döntés reménnyel tölti el azt a 60 millió állampolgárt, amely Európa valamely őshonos kisebbségéhez tartozik. Európa akkor lesz sikeres, ha annak minden állampolgára sikeres. Ha az Unió nyitott, ha meg tudja hallani az emberek hangját, figyelembe veszi azok javaslatait és kezdeményezéseit. Nem pedig eltávolodik tőlük”
Vincze Loránt, a FUEN elnöke: „Ma győztek az európai nemzeti közösségek. Még nem érkeztünk el utunk végéhez, de jelentős szakaszgyőzelmet arattunk. Az ítélet arra kényszeríti az Európai Bizottságot, hogy érdemben foglalkozzon az európai kisebbségek beadványával. (…) Az RMDSZ, a Dél Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségi Ifjak szervezetének a FUEN égisze alatt megvalósított kezdeményezése mindannyiunk sikere.”
A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés a FUEN legfontosabb politikai projektje, amelyet a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és az Európai Nemzetiségek Ifjúsága (YEN) kezdeményezett. A Nem vagy egyedül. Egymillió aláírás a sokszínű Európáért! mottót viselő dokumentum tizenegy EU-s intézkedést és jogszabályt javasol, amely az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek védelmét és érdekét szolgálja a következő területeken: regionális és kisebbségi nyelvek, kultúra és oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlő bánásmód, audiovizuális és egyéb média, regionális (állami) támogatás.
A kisebbségi javaslatcsomagot az RMDSZ kezdeményezésére, a FUEN ernyője alatt, a kezdeményező bizottság 2013-ban nyújtotta be. Az Európai Bizottság uniós kompetenciahiányra hivatkozva elutasította bejegyzését, így nem kezdődhetett el egy uniós jogi aktus elfogadását célzó egymillió támogató aláírás összegyűjtése. A kezdeményező biztosság tagjai között van Hans Heinrich Hansen akkori FUEN elnök, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint az ENSZ egyik magas rangú diplomatája, kisebbségi képviselők, regionális vezetők és miniszterek. Az ügymenet során Magyarország a kisebbségek oldalán, Szlovákia és Románia pedig az Európai Bizottság oldalán lépett fel, a tárgyalást 2016. szeptember 16-án tartották.
Az európai polgári kezdeményezés intézményét 2012-ben vezette be a Lisszaboni Szerződés. Lényege, hogy legalább 7 tagállamból származó 1 millió aláírás összegyűjtése esetén az Európai Bizottság köteles jogalkotási folyamatot indítani a polgárok által javasolt tárgyban. Mielőtt sor kerülne az aláírásgyűjtésre, a témajavaslatnak át kell esnie a Bizottság szűrővizsgálatán, amely az uniós hatáskörökre vonatkozik. A Minority SafePack kezdeményezést 2013 őszén elutasította a Bizottság – ezt a döntést támadták meg a kezdeményezők az EU Bíróságán. Az aláírásgyűjtés egy kedvező bizottsági döntés esetén kezdődhet el.