Figyelő 

Lapozzon bele az Önkormányzati Szemle őszi számába

Újra belelapozhatnak az érdeklődők folyóiratunk, az Önkormányzati Szemle idei harmadik számába. Polgármestereink és választott képviselőink a lapot már kézhez kapták nyomtatott formában, a nagy nyilvánosság most az elektronikus változatban ismerkedhet meg annak tartalmával.
Interjút olvashatnak Sólymos László környezetvédelmi miniszterrel, elsősorban arról faggatjuk, mire számíthatnak településeink az elkövetkező években a környezetgazdálkodási beruházások és kötelező tevékenységeik állami támogatása szempontjából. Riportjaink azzal is foglalkoznak, a felzárkóztatás keretében milyen fejlesztési irányt kellene megcéloznia a Bodrogköznek és Gömörnek, hogy csökkenjen a szegénység, az elvándorlás és helyi munkalehetőségek keletkezzenek. Bemutatjuk Kőröst is, mely huszonöt éve újra maga igazgatja a sorsát és önerőből építkezik.
Ipolyság városát olyan szempontból vizsgálja munkatársunk, mit jelent, mivel jár határvárosnak lenni, hogyan alakulnak-épülnek az egykor megszakadt kapcsolatok. Komáromban annak próbáltunk utánajárni, hogyan alakul a Selye Egyetem és a város kapcsolata, szellemi központtá válik-e a felsőoktatási intézmény jelenlétének köszönhetően a határváros. Egyházi iskoláink helyzetét is vizsgáljuk. Egyrészt a közösségeinkben betöltött szerepükre voltunk kíváncsiak, másrészt arra: szórványosodó vidékeinken el tudják-e látni egy vonzó magyar iskolaközpont szerepét.
Ismét megvizsgáltuk anyanyelvhasználatunk helyzetét magyarlakta vidékeinken. Az adatok sajnos azt mutatják, nagy javulás nem tapasztalható, holott ha mi magunk nem törekszünk nyelvi jogaink érvényesítésére, kisebbségi jogaink bővülése sem nagyon várható. Horony Ákos tollából elemzést olvashatnak a vasúti nyelvhasználat régóta húzódó vitás kérdéseiről, s közlünk egy ismertetőt is – Ladislav Orosz alkotmánybíró korábbi jogi elemzése alapján – a szlovákiai magyarság jogállásának közel százéves alakulásáról. Talán nem lesz meglepő senkinek, ha „kedvcsinálóként” leírjuk: a rendszerváltást követően – Orosz értékelése szerint – a nemzeti kisebbségek jogállásában jelentős visszalépés következett be.

Úgy tűnik, az Ön böngészője nem tartalmaz PDF olvasására szolgáló bővítményt. Nem gond, ide kattintva letöltheti a Szemlét.







Elérhetőségek  
Pro Civis Polgári Társulás
Občianske združenie
930 40, Štvrtok na Ostrove 512
www.procivis.sk, procivis@procivis.sk

Fő támogatónk  

Facebook közösségünk  
Copyright © 2011 - PROCIVIS JMK media & productions, s.r.o.