2020/06/26

VI. Önkormányzati Szabadegyetem

Idén is érdekes, gondolatébresztő előadásokkal és eszmecserékkel várja az érdeklődőket az Önkormányzati Szabadegyetem, a dél-szlovákiai magyar polgármesterek és választott képviselők tanácskozása.
A nagymegyeri termálfürdő területén október 13-án, csütörtökön az esti órákban kezdődik a gyülekező, melyet vacsora és kötetlen beszélgetés követ, a tanácskozás pedig másnap délelőtt 9 órakor indul a művelődési házban, ahová szeretettel várjuk a szállást nem igénylő és alkalmi érdeklődőket is.
Tanácskozásunkon ezúttal is számos magyarországi és hazai szakember és közéleti szereplő vesz részt, aki már hosszabb ideje figyelemmel kíséri és segíti önkormányzatink tevékenységét, építi a magyar-szlovák határ menti gazdasági és társadalmi kapcsolatokat.
Személyesen köszönti tanácskozásunkat Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete, majd Menyhárt József, az MKP elnöke összegezi anyanyelvhasználati lehetőségeinket az önkormányzatoknál, beszél a nyelvi jogok érvényesítésének társadalmi jelentőségéről.
Grezsa István magyar kormánybiztos a peremvidékeken és a diaszpórákban élő magyarok helyzetéről és támogatási lehetőségeiről ad képet, s ezt egészíti ki a Rákóczi Szövetség települések szintjén hasznosítható szórványprogramjának ismertetésével Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára.
A szlovák-magyar pályázati lehetőségeket mutatja be hazai szakemberünk, Lelkes Gábor (Danube Euroconsulting, INTEREG V.), amit vita követ majd.
Délután a Feszty Árpád Emlékév keretében bemutatkozik és előadást tart az alapítvány tevékenységéről Ökrös Mariann, a Feszty-körkép Alapítvány elnöke.
14.30 órától mindannyiunkat érintő önkormányzati témák kerülnek terítékre. A város és falufejlesztés tervezéséből fakadó lehetőségekről beszél Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, valamint Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, Tab polgármestere is megosztja tapasztalatait a hallgatósággal. Utána az alternatív hulladékgazdálkodási lehetőségeket és tapasztalatokat taglaljuk. Az új szlovák környezetvédelmi törvény rendelkezéseit ismerteti Bognár Éva (Naturpark) és a problémakör kezelési lehetőségeivel foglalkozik Süveges László, projektkoordinációs igazgató (MNKH Zrt.). A tanácskozás első napja vitával zárul, melynek keretében a résztvevők konkrét kérdéseikre is választ kaphatnak.
Nem marad el a vacsora utáni szokásos éjszakai fürdőzés sem a nagymegyeri Corvinus termálfürdőben.
Szombaton az európai regionalizmus, önkormányzatiság, önigazgatás jelenéről és jövőjéről tart előadást Kalmár Ferenc, a Kalmár-jelentés szerzője (Európa Tanács 1985/2014), Szili Katalin, miniszterelnöki biztos és Pásztor István, VMDSZ elnöke. A kérdésről választott tisztségviselőink is kifejthetik véleményüket a beszámolókat követő vitában.
Tanácskozásunk zárótémájában a nők társadalmi-közéleti szerepe lesz terítéken. Bemutatkozik a Femine Fortis – Erős Nők Polgári Társulás. A panelbeszélgetést Bauer Edit, volt EP-képviselő és Kiss Beáta, az MKP oktatási alelnöke vezeti.

Jelentkezés: