2020/06/26

Az Önkormányzati Szemle nyári száma

oAz Önkormányzati Szemle legfrissebb száma országos mozaikot kínál a falusi turizmus és vendéglátás dél- szlovákiai helyzetéről. Az elhanyagolt, leszakadt régiók, melyek a központi állami fejlesztések mostohagyerekei, magukra, saját találékonyságukra vannak utalva. Lapunk munkatársai annak jártak utána, hol hogyan boldogulnak azok az emberek, akik belevágtak.
A korántsem teljes kép a Duna, az Ipoly mentéről, a Gömörből és Bodrogközből ad képet arról, a természeti adottságok kihasználásával, de mindenképpen több lábon állva és nagyon sok munkával, hogyan lehet értéket és megélhetést teremteni ínségesebb időkben is. Szerencsésebb helyeken az önkormányzatok maguk is vállalkoznak, termálfürdőket tartanak fenn, ezeket fejlesztik, másutt a helyi vállalkozásoknak nyújtanak támogatást, hogy időről időre megmutathassák magukat a tágabb régiónak is.
Bemutatja lapunk a Rába – Duna – Vág Európai Együttműködési Területi Társulást, melynek ma már öt tagja van, az alapító Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Nagyszombat megyéhez csatlakozott ugyanis Pest és Pozsony megye. A május közepén Komáromban megtartott értékelő tanácskozásukon a mindenki számára hasznos, prosperáló együttműködés további lehetőségeit is felvázolták.
Az „összenő-e, ami összetartozik?” kérdés jegyében határhelyzetben lévő településeink (Komárom, Párkány) mindennapjaival is foglalkozik néhány riportunk. Elvégre köztudomású – bár nem nagyon beszélünk róla –, hogy a magyar-szlovák határ mentén is vannak kisebb-nagyobb települések, melyeket a történelem vagy a békecsináló önkény erőszakkal elszakított egymástól. Ha lassan is, gyarapodnak a határátkelők, szaporodnak a közös projektek, rendezvények a határ két oldalán, dolgozni is szép számmal járnak innen oda, onnan ide… Bár attól még messze vagyunk, hogy témaindító kérdésünkre egyértelmű választ adhatnánk.
Az önkormányzati munkát segítő rovatunkban ezúttal az önkéntes tűzoltószervezetekről szóló törvényt és az önkéntes tűzoltók munkáját járjuk körül, de foglalkozik lapunk egy ígéretes gömöri iskolai felzárkóztató kezdeményezéssel, s örökzöld témaként azzal is: milyen nyomvonalon épül meg a Felső-Csallóközben az R7-es út és a pozsonyi körgyűrű.