2020/06/26

Késik a hulladéktörvény

Közel 2700 észrevételt és elvi kifogást nyújtottak be a környezetvédelmi minisztérium hulladékhasznosítási törvényjavaslatához, amelyet augusztus 12-én a kormány legiszlatív tanácsa is elutasított.
A hosszas érdekegyeztetés és társadalmi-tárcaközi vita eredményeként sem született megállapodás arról, ki is viselje az újrahasznosítható hulladék összegyűjtésével és feldolgozásával járó költségeket. A cégek, amelyek az ilyen hulladék megtermelői, elutasítják, hogy az ő kötelességük legyen a csomagolóanyagok visszagyűjtése és hasznosítása. Arra hivatkoznak, erőteljesen megemelné a költségeiket, ha a műanyag flakonjaikat, dobozaikat nekik kellene összegyűjteni. Azt mondják: áremeléshez vezetne, ha ezt is meg kellene tenniük. Továbbra is elvárják hát, hogy az a községek (az önkormányzati szféra) feladata legyen. A községek viszont nem kérnek belőle. Úgy tűnik azonban, hogy a cégek erősebbek, mint az önkormányzatok, mert a minisztérium a legutóbbi javaslatába sem foglalta bele, hogy a csomagolóanyagok kezelése a gyártók feladata legyen. A gazdasági minisztériumban erős támogatóra találtak a cégek, a javaslat így továbbra is azt tartalmazza, hogy a község feladata a papír, a műanyag, az üveg és fém összegyűjtése, s ezért a gyártók „a régióban szokásos költségtérítést fizetik” nekik. Hogy a költségtérítés mekkora összeg, arról a törvény nem beszél, feltehetőleg esetileg fogják majd megszabni az összeget a minisztérium alkalmazottai, ami ugyebár a korrupció melegágya. Elvégre olyan cégekről van szó, mint a Coca-Cola, a Pepsi, az Unilever, a Henkel, a Procter&Gamble, a Nestlé vagy a TetraPack.