2020/06/26

Az önkormányzatok több pénzt szeretnének

Az önkormányzatok költségvetéséből idén legalább 30 millió euró hiányzik ahhoz, hogy a jogköreiknek és hatásköreiknek megfelelően teljesítsenek. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának kongresszusa ezért alapvetően azt várja el a kormánytól, hogy konkretizálni fogja: melyek azok a közszolgáltatások, amelyeket mindenképpen nyújtaniuk kell, milyen mértékben, s ehhez a kívánatos forrásokat is megteremti.
Az elmúlt évtizedben 40 százalékkal nőtt a helyi önkormányzatok kompetenciája, 2002-höz képest azonban nem lett több a jövedelemadó-bevétel Szlovákiában és a pénzügyi decentralizáció sem zajlott le, így mára az érdekvédelmi szervezet oda jutott, hogy komplex átvilágítást kér a hatáskörök rendszeréről és egy olyan új – pénzügyileg is arányos – rendszer kialakítását szeretné elérni, amely csak annyi és olyan minőségű közszolgáltatást rak a község vállára, amelyet veszteségtermelés nélkül el tud látni. A kongresszus hangsúlyozta, hogy amíg az átlagjövedelmek szintje ilyen alacsony marad, másfajta forrásokat kell teremteni a finanszírozásra.
A Társulás egyben az adótörvény módosítását is szeretné elérni, hogy több helyi adóbevételhez jusson. A kongresszuson többen elmondták, át kell világítani és újra kell fogalmazni, mi számít építménynek a helyi adók szempontjából, mert tarthatatlan, hogy szántóföldként – tehát olcsóbban - kelljen adózni például olyan építmények után, amelyeknek nincs tetőszerkezete. Szakítani akarnak azzal a gyakorlattal is, hogy az üdülőövezetekben azoknak a szezonális árusoknak ne kelljen adót fizetniük, akik nem kőépületben értékesítik árujukat. Azt is követelték, hogy a községi vagyon eladásából származó bevételek után ne kelljen forgalmi adót fizetnie az önkormányzatnak az államkasszába.
A másik kérdés, amelyben változást akar elérni a Társulás, az információk szabad áramlásáról szóló törvény. Tarthatatlannak mondták, hogy minden egyes számlát nyilvánosságra kell hozniuk, hiszen ehhez a szükséges személyi és technikai feltételeik sem adottak. Jozef Dvonč, a Társulás elnöke kifejtette, egyes notórius kérdezők kimondottan azért kérnek újabb és újabb adatokat, hogy bosszantsák a hivatalt vagy annak dolgozóit, egyes vállalkozók pedig hasonló módszerrel akarnak olyan információkhoz jutni, amelyekből versenyelőnyt kovácsolhatnának. A jelenlegi formában a nyilvánossá tételi kötelezettség túl drága, időigényes, öncélú és gyakran végrehajthatatlan, mondta.
Az európai támogatások lehívásának egyszerűsítése és az előfinanszírozási rendszer bevezetése is fontos lenne az önkormányzatoknak.
A kongresszuson elhangzottakkal egyetért a kormány is, de konkrét engedményeket egyelőre nem tervez. A komplex átvilágítást a kongresszuson a miniszterelnök megígérte. Egy-két politikai kérdésre válaszolt is. Kijelentette: nem lesz olyan választójogi törvénymódosítás, amely kizárná a parlamentből a helyi vagy megyei képviselőket. Ahhoz viszont, hogy Szlovákia a jövőben régiók szerint legyen több választókerületre osztva, Róbert Fico szerint politikai konszenzus kell. A Társulás és a kormány megállapodott abban is, hogy a kormány és a társadalmi szféra egyeztetésein részt vesznek. Kiderült, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása ragaszkodik ahhoz is, hogy a Közbeszerzési Hivatal élére az ő jelöltjük kerüljön. A jelölést szakmainak tartják, s állítják, Remo Cicutto személyében olyan ember kerülne a hivatal élére, akinek konkrét tapasztalatai vannak a közbeszerzési eljárások buktatóival is, tehát hasznára válna az egész rendszernek.